Ninety Shades of Maths

Egyesek szeretik.
Mások pedig nem.
Sokan csak azért csinálják, foglalkoznak vele, mert muszáj.
Megint mások mindent megadnának érte.
Ilyen a bugonya (vagy krupli, ki hogy írja helyesen a krumplit).
De jelen esetben a matekra gondolok.

A matematika tudománya egy olyan világ, amit tényleg vagy nagyon szeret az ember, vagy úgy gondolkodik, mint az átlagember, azaz megvan nélküle.

Sok szám, képlet, összefüggés, azonosság, egyenlet, szöveges feladat, sokpontos feladatok. Olyan tudomány, amit az ember vagy ért, vagy nagyon nem. Személy szerint néha-néha rákapok, de nem mondanám magam matematika professzornak. Főleg, hogy nem a kedvenc tantárgyam. Heti 5 matek az egy dolog, de hogy ebből kettő egymás után van... A dupla matekóra, az a bizonyos 90 perc az egyedi vélemény alapján tűnhet akár mennyországnak, de kínkeserves 1,5 órás börtönnek is.

Következzék egy átlagos dupla matekóra története: A matek 90 árnyalata...

Egyes témák mintha portugálul lennének...

"Becsengettek. Még 90 perc. Nem tudom, mit veszünk a mai órán, de remélem nem szöveges feladatokat. Nem bírom a szöveges feladatokat. Sose tanultuk, mindig csak átismételtük. Akkor is csak ismétlésként beszéltünk róla, mikor még nem is vettük. Igaz, hogy nem tanítható, nincs átlagos képlete, szabálya. Jöjj rá a szövegből magára a feladatra, írj választ, ellenőrizz.
A tanár bejött. Még 85 perc. Írja fel: szöveges feladatok. Hát persze, gondoltam. Ránézés az órára, majd nekiveselkedés a feladatoknak. Az elején mindig könnyű feladatok jönnek, még a táblához is kimegyek szívesen. Megy ez, mint az 2x2. Minek is kell kijönnie? Gyors szemrevételezés balról: padtárs is hasonlóan számolt, ja, de én nem. Egész végig az övét néztem. Gondolatmenetének áttanulmányozása következik. Ja, tényleg. Biztos én is így csináltam volna, csak épp kiment a fejemből. Elbambultam. De mi van, hogy ha én teljesen máshogy csinálom? Hm? Próba. Nem jött be. Úristen, végem. Matekképességem alábbhagyott. 80 perc. 10 perce, 11 éve szenvedek a szöveges feladatokkal. Oda Buda! Oda a remény...
Újabb feladatok. Még 70 perc. Ja, ez nem az az óra. Akkor még 75 perc.  Újabb feladatok. Egyesek sikerülnek. Út a sikerig. Tök jó vagyok matekból. Munka, munka, munka. Már csak 30 perc van az első órából, és jön 20 perc szünet. De aztán jön a 2. félidő... Jézusom! És ekkor beüt a krízis, a krach! Elfáradtam. Vége az eddig tartó lelkesedés-próbában. Felüti fejét a látványos szenvedés. Mit lehet csinálni a tollal? Írni, rajzolni. Ááá, igen, de mit? Témától függetlenül rombuszokat, kockákat, koordináta-rendszereket rajzolok. A drágaszág visszahív. Hív a matek. Jó, elhatározom, hogy figyelek, várok.
15 perc az első órából. Nem bííírom. Ekkor véletlen elkezdek random szavakat leírni a füzetbe, összefüggéstelenek, aztán a nevemet írom le, ekkor próbálkozok más aláírásokkal, majd történelmi személyekével. Úristen! A füzetem rajzfüzetté vált. De legalább vége lett az első félidőnek, hurrá!"

"Elfáradtam. És még van 3 órám. Nem bírom, feladom. Húsz perc pihenés."

Kártzso-Raygam-Aihcranom

"Jelzőcsengő. Indulás a számok cellájába. Irány a matekóra. Elkezdődik. Már rajzolni sincs kedvem, nincs elég hely a füzetben. És írni is kéne. De elfáradt a kezem, a sorra következő egyenleteket is már orvosi kézjegyként kezelem, olvashatatlanná váltak. Elfelejtettem írni? Que? Dehogy. Figyelj már a tanárra. Érettségizni fogsz belőle. Ha most beleveszel az egyenletek birodalmába, mi lesz májusban? A VÉG. De túl kell élned. Körbenézés következik, mindenki csodálattal bámul a katedra felé, lelkes tömegek szeméből sugárzik a tudásra való szomjazás. Egészségükre. Én szenvedek, rajzolok, ide-oda dőlök, fekszem, játszom, írok, olvasok, nézek ki a nagyvilágba. Eltelt 20 perc és még mindig van 40. Mekkora paradoxom, yeah. Az irodalomoktatásért se rajongok. Bírd ki, bírd ki, bírd ki.
Még 5 perc. Már elkezdek összepakolni, mindjárt megszólal a csengő: a remény. Már állok fel, de mégsem tehetem, mert még nincs vége. És akkor uzsgyi neki itt egy újabb megoldásra váró feladat. Nem, le se írom, fel se fogom, vár a kapu.
És csöngetnek. Igen. Öröm sugárzik minden végtago... ja, nem. Jövő héten, ugyanekkor, ugyanitt. Szívás..."

A matekórán sokat gondolkozok, de olyanokon, hogy miképp írnék alá, ha pl. Churchill lennék, vagy hogy írják le fordítva a Monarchiát, vagy azon, hogy ki "találta fel" a lépcsőt... nagy kérdések :-)