A vallás, mint kényszerházasság

"... amelyek mindennél jobban segítették az iszlámság fölemelkedését: erős hangsúllyal az észen és a tapasztalaton. Nem a dogmatizmuson, vak hódolaton és a kérlelhetetlen hiten múlt a dolog."

- Amir Ahmed Nasszer: Én és az iszlám (részlet)

"Öngyilkos merénylő vagy [...] terrorista lehetett volna a kis Amirból, ha szülei nem látják be időben, hogy a vallási iskolákban hirdetett radikalizmus egy életre eltorzíthatja gyermekük lelkét..."

- ugyanazon könyv belső borítójáról szedett szöveg

Mindkettő indító idézet ugyanazon könyvből való. Az egyiket könnyű megtalálni, mert csak a borítóját kell elolvasni hozzá, a másikhoz legalább 200 oldalon túl kell esni, hogy észrevegyük. De ezzel ellentétben én most nem az idézés művészetét szeretném kiemelni, s regéket se írnék róla, mert a nyelvtan sehol sem vált a kedvenc tantárggyá, s a többség ennek segítségével sem tud helyesen idézni :-(

De térjünk a lényegre.

Még tavaly áprilisban találkoztam ezzel a könyvel egy standon [a könyv volt a standon], s mivel mindenhol a nagy piros borítójú könyv heverészett kiadótól függetlenül, magához vonzott, mint gondolom sok-sok embert, aki megtapogatta, már majdnem, hogy tetszett is neki a semmitmondó ismertető, aztán meglátta az árát és letette :-)

Mondhatnánk bűvöletbe ejtett, de nem tudtam eldönteni, hogy az Én és az iszlám miről is szól egészen pontosan: az iszlám tanokról? az öt közül az egyik iszlám alappillér történetéről? vagy kulturális lexikon? nem tudtam eldönteni, ugyanis kb. nulla információt adtak a különböző honlapok.

De ha valakit érdekel az iszlám-arab kultúra, mint például engem, akkor csak neki vág - de rögtön, kicsit sem habozva. Aztán eltelt 8 hónap, és megszereztem a könyvet :-)

A nyolc hónapig tartó rögtön után kinyitottam a könyvet, majd elkezdtem olvasni. Körülbelül 2 hét után viszont letettem - ugyanis befejeztem, emberi hiba. És egy olyan ismeretanyaggal lettem gazdagabb, amit egy olyan nem élhet át, aki nem olvasta - logikusan.

Az Én és az iszlám egy vallásfilozófiai vallomás, történet, "szenvedés", mellyel egy ifjú szudáni szembesül. Tanulságos? Tényszerű? Igaza van? Másra is érvényes, nem csak az iszlámra? Ezek a kérdések merülnek fel az olvasóban, közben, alatta, de még akkor is, mikor végzett a 332 oldalas könyvvel [ha egyesek ez alapján gondolkodnának afelől, hogy elolvassák-e].

Egy biztos, kemény vallásfilozófia tömérdek filozófiával, fogalommal, szakkifejezéssel, idézéssel, műre való hivatkozással.

A könyv alap mondanivalója az iszlámtól és dogmatikus intézkedéseitől, törvényeitől való elhatárolódás / elhidegülés. A kiútkeresés egy olyan vallásból, amit egyes tanítók, mérhetetlenül vallásos iskolák belenevelnek az ifjakba.

A szerző úgy vezeti le egy muzulmán kapcsolatát vallásával, mint egy kapcsolatot, egy szerelmet egészen pontosan, melyet a fejezetcímek is hangsúlyoznak, s kezdetben az olvasó azt hiszi, hogy egy arab love story-ról lesz szó.

A sugalmazó rész- és fejezetcímek / a kiábrándulás állomásai a következők (nagybetűvel a könyv részei, zárójelben a kisebb fejezetek, a [...] pedig a többi, nem beszélő címeket tartalmazó fejezetet jelentik):

KÉNYSZERHÁZASSÁG (Hitbe kényszerítve / Intő jelek [...])

KEGYVESZTETTEN (Hűtlenség [...])

MEGSZAKAD A SZÍV (Hogyan vesztette el valójában az erényességét / A Sötét Oldal felfedezése [...])

CSÚNYA VÁLÁS (Magányosság [...])

MEGBÉKÉLÉS (Az én háromszemű szépségem / Hagyomány, modernség és a Szerelmem [...])

Az iszlám (és más vallások: kereszténység és a mormon vallás) egy olyan monoteista vallás, melybe beleszületnek az emberek, s nincs kiút, te már muzulmán/keresztény/mormon vagy. És onnantól kezdve úgy kell élned, ahogy azt a bizonyos vallások tanítói mondják neked. A kereszténység ebből a szempontból engedékenyebb, kevésbé erőszakos, a mormonról meg sokat nem tudok nyilatkozni.

De viszont mindkét nagyobb vallásra jellemző a kételkedésért járó fenyegetés, hogy megfogalmazzam valahogy. Tegyük fel, ha kételkedsz Istenben / Allahban, akkor a hit védelmezői egyből elkezdenek azzal ijesztgetni, hogy biztos a sátán műve az, hogy ilyeneket kérdez a csupán kíváncsi gyermek. Mert ebben a korban még el lehet zárni őket minden mástól, a külvilágtól, s aztán olyan helyre kerülnek, ahol mások is ezeket a véleményeket osztják, s akkor megszületnek a muzulmán sztereotípiák, klisék.

De a mostani esetekre nézve (Charlie Hebdo elleni merénylet, 2015. 01. 07.) nem nagyon véleményezném a vallásokat, és nem is akarom, mert a muszlimokat nincs jogom véleményezni, amíg nem vagyok egy közülük. Csak a szerző véleményét osztom, mely arról szól, hogy a vallás mennyire elzárja az egyént a külvilág történéseitől - ami nem helyes.

A kereszténységgel szemben kritikus vagyok, mert sokéves történelme arra a feltételezésre ad okot, hogy megállapítsuk nagyságát. Ez viszont nem az egyházi nagyság, hanem az a dicsőség, amit maga köré vonzott, az a fennhéjázás, amivel áltatja néha-néha az egyszerű embereket, kihasználják őket (pl. búcsúcédulák Luther idején, az ördöggel való ijesztgetés). Szerintem az efféle kényszerházasság, ahogy Nasszer is fogalmaz, rossz. Az ember maga döntsön a sorsáról, ne a szülei, a nagyszülei vagy esetleg a városa, a szokásrend. A vallásszabadságnak ez azon része, mely nem a vallások közötti szabadságot jelenti, hanem az, hogy hányszor-hogy-miként gyakorolod a vallásod, s mennyire teszed előtérbe.

Visszatérve a regényhez, s a kiábránduláshoz. A. A. N. úgy jutott el addig a pontig, mikor felhagyott a ramadánnal, az alkoholtilalommal és a tanokkal, hogy megismerte a blogolást, az internetet, azt, hogy van külvilág, s más emberek. Ennek köszönhetően változott véleménye Izraelről, s a diktatúrák vagy diktatórikus országok nagy ellenségéről, az Egyesült Államokról. Mert hallotta mások véleményét, akik ráébresztették arra, hogy nem minden ember egyforma, van jó, van rossz is. És kinyílt előtte a világ, a vallását több szemszögből is megismerte, ezért fordult el tőle. Mert például a kereszténység is valamilyen szinten egyeduralmi rendszer, ami átszeli a határokat, s úgy mondja meg híveinek, mi a jó, mi a rossz, mi a rosszabb...

Nem is támogatom a vallástól való teljes elzárkózást, de a teljes imádatot sem, az egyházi fényűzést, mely eredetileg nem erre hivatott. De ez olyan dolog, amit mindenkinek magának kell eldöntenie, mert ennyivel nem lehet és nem is akarok senkit lebeszélni a vallásról, a hitről, s rábeszélni sem.

Mindezek mellett arra is utalást tesz, hogy a vallás erőszakosságának oka a hatalom. A különböző országok olykor egyeduralmi jellege, mikor egy személy saját kedvére használja fel a vallást, s annak nevében indít háborút, vesz törvénybe valamit. Ennek megoldására indult el az Arab Tavasz, amikor megannyi afrikai országban lázadtak fel a különböző népek vezetőik ellen (pl. Líbia, Egyiptom).

Tanulságként szolgálhat ez a könyv. Hosszú. De nem terjedelme adja hosszúságát, hanem a témája, a sok idézet, szerző és hivatkozás. Nehéz olvasni, könnyű elveszíteni a fonalat, ugyanis néha csapongásba megy át, de a téma egyszerű: a vallás, mint kényszerházasság. Érdemes filozófiai lexikonnal a kezünkben olvasni, ha mindent érteni akarunk - de az azért még hosszabb lenne, főleg, ha közben elfelejtjük új ismereteinket, s századszor is elő kell lapozni a vaskos könyvben.