Oldalak

2014. március 1.

Jó éjszakát, gyerekek! :-)

DÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓRA!!!!!!!
Manapság furcsábbnál furcsább, animáltabbnál animáltabb, ijesztőbbnél ijesztőbb mesékkel találkozhatunk a televízióban. Ha gyermekünkkel, kistestvérünkkel, unokatesónkkal leülünk a készülék elé, és végignézünk velük egy mesét, azonnal a magunkhoz kapunk, s felordítunk, hogy "Úristen, mit néz a gyerek?", de van a másik eset is, amikor épp, hogy a viszonyítási alapokhoz nyúlunk vissza, emlékezetünkből elő keressük a mi fiatalkorunk meséit, és rájövünk arra, hogy a mostaniak katasztrofálisok, és akkor már azt kiáltjuk, hogy "Mi ez a szenny?".

Vannak dolgok, amelyek sokkal jobbak ebben az időben, a 2010-es évek környékén, mint korábban. Ilyen például a LEGO. Korábban már volt róla szó, hogy most mennyire aprólékos, szuper, szenzációs, full-extrás, széleskörű... míg a mi időnkben csak egy LEGO-fapapucsot rakhattunk össze, ami lehet, hogy nem is volt jó ránk, s kidobtunk érte ennyi meg annyi ezer forintot. Persze a hollandok biztos örülnek. "LEGO fapapucs? Hát ez hogy nem jutott eszükbe a dánoknak? Ránk nem is gondoltak?!" és egyből kitörne egy háború hollandok és dánok között, az I. LEGO-háború.

Ennyit e csodás építőjátékról. A mesék, rajzfilmek viszont tényleg úgy katasztrofálisak, ahogy vannak. Főképp a hétvégénként sugárzott reggeli gyerekműsorokban döbbenhetünk rá arra, hogy hova halad a világ. És próbálnánk rajta segíteni, de nem lehet.

1. A TÉVÉBEN

Hát ez a mese nagyon kemény... :-)
A legjobb mese, a Dóra, a felfedező, amiről szintén volt már szó (link itt). Mindenki ismeri, mikor kérdezi mi tetszett a legjobban, majd ezt követően ad egy kis gondolkodási időt, a néző nem válaszol semmit, majd Dóra, a felfedező válaszol a fel nem tett hozzászólásra, igen, az nekem is nagyon tetszett. Nem mondom, hogy nem tépem ki az összes hajamat, mikor egy Dóra, a felfedező-epizódot vagyok köteles végignézni valami fura ok folytán, de azt kell mondanom, hogy ez a mese nem is annyira szörnyen katasztrofális. S a legjobb benne - mert ilyen is van - az az, hogy nincs túl-animálva.

Mindenki emlékszik a legnagyobb példaképre, a gyermekek elhízásáért hibáztatott, Lasagne-cégek reklámját nagyban, propagandisztikusan erősítő kövér macskára, Garfield-ra. Hát nem a világ egyik legjobb macskája? Én legalábbis imádtam, imádom - imádnám. Régen, meg most is igazából, de van Garfield újság, amiben nagyon sok képregény van. Elő volt nekünk fizetve, imádtam, mindig egyből elolvastam, majd újra meg újra, s jókat "hahotáztam" rajta. Lehet, hogy csak három képből állt egy történet, de akkor is egyszerűen zseniális volt már akkor is Jim Davis, az alkotó. És most cáfolom meg az akkor is jelzőt, ugyanis kb. 1 éve levettem egy ilyen újságot az egyik nagy bevásárlóközpont újságos részlegének polcáról, megnéztem az árát, elszörnyedtem... de nem is ez az il problemo, hanem az, hogy beleolvastam, megnézegettem 3-4 képregénysort és - semmi. Már nem vicces. Nem volt meg a Garfield-hatás. Aztán a vastag, kisebb kiadást is magamhoz vettem, na, abban még volt még valami, de az is kicsit erőltetett. Bár a Garfield-poénok egy része sajnos az. Lehet, hogy akkor is az volt, csak nem vettem észre, s most kell rádöbbennem... hogy akkor se volt vicces. NEM! HAZUGSÁG!

Ja, ha jó Garfield-poénokat akarunk találni, akkor nem kell egyből az internetet bújni, más módon is megkaparinthatjuk a humor efféle forrását. Metropol újságot kell csak elvenni. És komolyan viccesebb, mint a többi, amit most árusítanak pénzért. Én amúgy nem szoktam elolvasni, mert a képregény előtt van a Sport rovat, és ott mindig be is csukom az újságot, s eldobom, továbbadom, megtartom - majd papírgyűjtés, vagy ablaktakarítás.

És még mindig a Garfield-témánál maradok. Régen is volt mese a tévében, most is van, de... egy kis különbséget véltem felfedezni.

Egy kép a régi meséből:

És az újból:

Garfield. Halott.
És nem is vicces az új túl-animált sorozat. :-(

Az új Garfield-ban is, mint megannyi túl-animált mesében, érdemes megfigyelni az emberek mozgását. Egyfolytában mozgatják a fejüket, nem állnak meg egy helyben, folytonossággal köröznek a kicsi, animációs kobakjukkal. Továbbá a kezükkel is egyfolytában magyaráznak. Beszél a főhős, közben úgy mozog, mint a Family Guy-ból megismert integető hajbókoló lufiember, aminek a képét épp egy korábbi, első tíz bejegyzésből származó képpel illusztrálok:

Erre a mozgásra jó példa egy egyiptomi mese, már nem tudom, mi volt, mert azt is kb. egy éve láttam, de valami szörnyűség volt. Már azt hittem, sírok, olyan pocsék volt.

De itt van például Babar is...


Hát a rajzfilmipar halott!

2. MORBID MESÉK

A régi népmesék (nem mintha lenne új, modern, extravagáns népmese) közül is van egy csomó morbid, mint a Piroska és a farkas, ahol a farkas megeszi a nagymamát, majd miután leleplezték, nem túl steril módon összvarják a szétvágott farkast, s útjára engedik...

De vannak olyan népmesék, mint pl. a németek, amik ennél is durvábbak. Ezek főképp tanítómesék, arra akarják megtanítani a gyereket, hogy ezt meg azt ne csinálják, de azért mégis eléggé morbidok. Ezt a Family Guy egyszer bemutatta egyik epizódjában. Csak, hogy ez nem vicc, tényleg vannak efféle mesék.

Volt egyszer egy kisfiú, aki szopta a [hüvelyk]ujját. Egyszer az anyja rászólt, hogy hagyja abba, de ő nem tett így [, folytatta]. Erre az anya levágta a [hüvelyk]ujjait. Azóta nem szopja őket. Guten Nacht!



3. AZ OROSZOK ALKOTTAK: DIÓTÖRŐ 3D

Hát az oroszok furcsák, nem zavartatják magukat, oda csinálnak ablakot, ahol kemény fal van, lehet, hogy az ajtó egy méterrel feljebb van, esetleg a lovat a kocsiban szállítják, vagy részegen bukdácsolnak a zebrán, de akkor is ők az egyetlenek, akik olyan gyermekfilmet tudtak alkotni, mint a Diótörő 3D. Hát azért valamennyire ismeri az ember a kislány és a játék történetét. De egy olyan merőben más feldolgozás, mint az orosz, még nem készült.


Tavaly karácsonykor, december 24-én láttam (okosoknak, jó, tudom, az csak Szenteste) először. És remélem utoljára. Az M1-en adták, és drága unokatestvéreim is nézték, nem futottam el a vécére, hogy ott sírjak, hogy már megint mi folyik itt. Ezért megnéztem.

Olyan full-extrás film, hogy a Majmok bolygója is benne van. 2 IN 1
A film egész hangulata, öltözete a náci Németország hasonmása. Annyira kiakadtam! A patkánykirály, vagy ki, nagyon ijesztő, főleg egy bizonyos képkockában derül ki igazi énje, gonoszsága. De alapjáraton nagyon csúnya. Mintha ő lenne a híres német diktátor. Katasztrófa.

???????
Tipikus gyerekmese???
De nem csak ezek a hasonlóságoktól irtózik az ember, hanem az olyan rossz filmes elemektől, mikor látja a főhős, hogy egyik barátját, asszem itt testvérét, ellopják, és ő végignézi. Jaaaaaaaaaaaj, ne. De csak áll egy helyben és nem tesz semmit, csak akkor, mikor már a néző nem is emlékszik, hogy mi is történt egy-két perce. Bár a fiú, akit elraboltak, szintén nem tett semmit, sőt barátkozott is az ellenséggel.

Többségében nem is a filmre figyeltem. De szörnyű! Ne is nézzétek meg.

Hogy ennek mi köze a filmhez...

4. SAJÁT MESÉM

Na, mennyi szörnyű mese van manapság...

Egyszer én is kitaláltam egy nagyon szuper mesét, hogy ezzel a fáradt ember végre nyugovóra térhessen, lecsukhassa szempilláit, s végre aludjon. Ez nem más, mint a nagyon kreatív, tanulságos...

A cica és a csont

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiscica. Ez a kiscica egyszer gondolt egyet, s elindult otthonából. Ment-ment, mendegélt, míg egyszer csak talált egy csontot. Nézegette, nem tudta, mit is tegyen vele, majd fogta és lenyelte. A kiscica ment tovább, ment, mendegélt-mendegélt, mikor egy újabb csontra nem akadt. Ezt is nézte, de már nem sokáig, fogta és bekapta ezt is. Tovább baktatott a kiscica, egy újabb csont került szemei elé, ezt is fogta és egy falatra bekapta. Tovább sétált a kiscica, talált... vajon, mit gyerekek? Egy csontot. Már nem is gondolkozott, csak fogta és bekapta. a kiscica egy tóhoz ért, belement, majd a sok csonttal a hasában a cica lemerült a vízbe. Vége. Mi a tanulság gyerekek? Ne legyünk telhetetlenek, mert nem vezet semmi jóra.

Hát ennek a mesének is sok értelme van :-) de legalább jó esti mese, és elalszik tőle a gyerek, mert annyira monoton az egész :-)

5. YOUTUBE-MESE

Ezt szerintem sokan ismerik, kicsit morbid, gusztustalan, de vicces :-)


Na, jó éjszakát, gyerekek!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése