Oldalak

2013. augusztus 30.

Kezdődik!

   Már alig van 3 nap és elkezdődik az új tanév, az első tanév, az utolsó tanév, ugyanaz a tanév - embertől, pontosabban gyerektől függ, hogy milyen formulában is indul útjának 2013. szeptember 2-án, hétfőn, 8.00-kor a 2013/2014-es tanév. Sokan utálják, gyűlölik, irtóznak tőle, rettegnek tőle, de van, akinek mindegy, vagy tőle jöhet, de olyan stré... diákok is vannak, akik már várják, hogy kezdődjön. Azért jó, ha elkezdődik a suli, mert tudjuk, hogy egyszer úgyis vége lesz a tanévnek, az általános iskolai / gimnáziumi / szakiskolai pályafutásunknak. A legjobb az, ha minden évfolyamot csak egyszer teljesítünk, hisz minek teljesítsük többször, hisz akkor ott van plusz még egy év... és a 12 nem jó, ha 13.

   Na, mindegy.

Lelkes, kissé bandzsa diákok az alsó tagozatból
   Szóval már alig van idő, hogy kiélvezzük a nyarat, ami esővel, hideggel, borús idővel végződik, hogy a diákok ráhangolódhassanak a kín-szenvedés-halál vagy tanulás! sorozatokra. Az elsősök kb. 80 százaléka várja az iskolát, magát az általános iskola alsó tagozatát már csak kb. 60 százalék élvezi, és ez így romlik... Ezek a mai fiatalok - mondom én, mintha nem az lennék :-)

   Kedves alsósok, akik még nem tapasztaltak meg sokat az iskola "örömeiből", mielőtt azt hinnétek, hogy az életeteket megőrjíti az iskola, várjátok ki a végét, lesz még rosszabb. A legrosszabb mégiscsak - így visszaemlékezve - az ötödik (nem az én esetemben) és a hetedik (az én esetemben) évfolyam, ekkor jön a szeretett történelemokítás, a mai divatszakma alapjait elkezdő informatika, és az a 4 bonyolult tudomány, a valamennyire kedvelt földrajz, a kibogozhatatlan kémia, az egyre érthetetlenebb és ép ésszel elképzelhetetlen biológia és az elejétől kezdve katasztrofális fizika :-) Ezeket (a tudományokat) szerencsére csak 10.-es korotokig kell kibírni, kivéve a "szeretett" fizikát :-(

   Meg persze jön mindig egy új nyelv az angol, vagy a német mellett, ami ugyanúgy lehet az angol, vagy a német, vagy a gyönyörű francia, a kiabálós olasz, a sza...ppanoperába illő spanyol, a kemény orosz!, néhol-néhol pedig a holt-nyelv latin. Ezek kedvelése változó, ami függ iskolától, tantervtől, s tanártól - ha valaki pl. nem tanít sokat... és azt is magyarul :-) Úgy nem nagy kihívás egy idegen nyelv.

Füzetek már megvannak, tollak megvannak.

   Majd jön a média, a filozófia, a társadalomismeret, amelyekről még nem nagyon tudok nyilatkozni, de majd lehet, hogy megteszem - bár a rendszeres olvasók (az a max. 5 ember :-((((( ) úgyis tudják, hogy nem nagyon tartom be az ilyen ígéreteket, sajnos - nem sajnos. De mivel én 11.-es leszek jövő héttől, én pont megúsztam a mindennapos testnevelést - annyira sajnál...ja valaki biztos, ÉN NEM :-) Sőt annak is örülök, hogy nem kell erkölcsöt, hittudományokat tanulni, meg mint az általános iskolásoknak, délután 4-ig bennmaradni mert muszáj. Bár lehet hogy a fakultációk miatt pont ez lesz nekem is a sorsom - A fagyi visszanyal...

   Na, de ne mondogassuk még, hogy itt a világvége (itt: az iskolakezdés szinonimája), meg riogassuk a kicsiket (Bocsi!), hanem gondoljuk át, mit tegyünk ilyenkor, az utolsó napokban. Ha június elején úgy, ahogy voltak, bevágtuk a szekrényünkbe a tankönyveket, mint pl. én, akkor szépen halásszuk ki őket, tüntessük el a pókhálókat, vigyázzunk a csapdákra, rendszerezzük őket, válogassuk ki, mi kell még, s mi nem. Például a kémia-földrajz-biológia-informatika-rajz cuccok nekem már nem kellenek, ne foglalják a helyet... Nem? De.

   Ha kész vagyunk a bányászással, akkor keressük még rég elveszett tolltartónkat, s nézzük, meg, hogy az 5 toll közül melyik fog mindig, melyik sose, melyik fog öt percenként, s dobjuk ki, ami rossz emléket idéz elő, csúnya, büdös, levakarhatatlan koszos, vagy kifogyott. Máris maradt 2 toll. Van a másik opció, mikor a cipzárat el sem tudod húzni, annyira tele van (lsd. én), s kezd el szelektálni: de ez egy emlék, meg ezt annyira szeretem, meg valamikor még biztos jó lesz meg de megígértem esetleg szerintem csak most nem fog, majd fog fogni! és punktum. És marad körülbelül ugyanannyi toll (lsd. én). Mikor már kívül-belül szürke a tolltartó (és nem csak azért mert a szürke az alapszín, lsd. én), akkor érdemes újat venni (lsd. én), majd pakold át a kiválogatott tollakat és ceruzákat, hegyezd ki őket (a tollakat ne!), majd szépen gondosan jegyezd meg a képet (esetleg készíts róla fotót), hogy miképp is néz ki egy rendezett tolltartó, melyet ilyen állapotban már soha nem láthatsz. Nem ér, ha letöltesz egy képet Google-ről.

   Aztán bányászd elő az iskolatáskát, ha nincs meg, vegyél újat, vagy varrj egyet ??? Na, jó, inkább menj el és vegyél egy olcsót, fél év múlva úgyis elszakad (lsd. én, én tavaly előtt, meg az előtt...), hisz sok benne a tankönyv meg minden...

   Bányássz elő számológépet (pipa), vonalzót (majd), s mindent ami kell, s élvezd ki az utolsó hétvégét, majd az utolsó vacsorát, az utolsó nyári programokat a nyár utolsó, s az ősz első napján, mely idén újult erővel adatott meg arra a célra, hogy ne pont az első nap kelljen elkezdeni a suliban való sínylődést.

   Ja, ha nem haladtál sokat a kötelező olvasmányokkal, amelyek tegyük fel szörnyűek (lsd. én kötelezőim), most már mindegy!

   Mindenki tegye azt, amit jónak lát, azaz relax! mert utána 180 napig nem lesz. Még ha van is őszi, téli, tavaszi szünet!

   Sok sikert!

 Ja, és ha izgultok, hogy basszus nem lesz tankönyvetek, mert Állam Bácsiék elrontottak valamit... jusson eszetekbe, hogy:
szóval nem ők a hibásak :-) elvileg.

2013. augusztus 22.

Ahol Sztálin csizmái pihennek...


1956. október 23-a. Sztálin hanyatlása - itt szó szerint értendő, ugyanis ezen a jeles napon döntötték le a Felvonulási téren (ma: Ötvenhatosok tere) a Rákosi Mátyás által emeltetett Sztálin-szobrot. A diktatúrát kifejező szoborból csak Sztálin két csizmája maradt. Később azt is eltüntették. És semmi diktatúrára szobor ment maradt se az akkori Felvonulási téren, se máshol (szó szerint) drága fővárosunk utcáin.

De hova lettek?

Na, hova? Hát ki az isten háta mögé' s onnan is tova ki a város nyugati peremére, ahol csak a 150-es busz jár. Ez a Memento Park, vagy Szoborpark, ahogy tetszik. Ebben a dél-dél-dél-budai pusztán létesítettek egy parkot, ahol a főváros nagy kommunista szobrait, emlékműveit és emlékköveit helyezték el.

Ez is csak egy másolat...
Itt van Sztálin csizmája (csak másolat!), csomó Lenin-szobor és emlékmű, ahol olyan mintha törökülésben ülni (de nem), ahol a nép felé fordul, ahol csak áll, ahol csak sapkában figyeli azt, aki figyeli őt, ahogy figyeli őt, akik figyelik (remélem nem érthető). Itt bukkanhatunk rá a kommunista eszmék atyjaira, Marx és Engels párosára. Ez egy kubista (négyszögletes, meg hasonló, meg Picasso-s, mindegy nézz utána itt) szobor a kettő ideologikusról (lehet, hogy nem ez a helyes változat, de most nem ez a lényeg :-) ). És ez még csak a kapu, ami vörös-narancssárga téglákból áll, s úgy magaslik fel-fel, mint egykor régen a kommunizmus. És akkor bemegyünk a parkba, s már látjuk, hogy jó helyre jöttünk (azaz legalábbis megtaláltuk a helyszínt), s akkor tovább megyünk, s az egyetlen pultos helyiségből, ahol szuvenírt, üdítőt (jó drágán!) és belépőjegyet vehetünk, megvesszük a belépő(ke)t. Felnőtteknek 1500 forint, míg diákoknak csak 1000. Nem drága, de legalább olcsó. És akkor belépünk a park lényegesebb részére, ahol az összes szobrot megcsodálhatjuk. Itt találjuk a Lenin-szobrokat, a munkáról, hazáról, katonaságról, férfi-női szerepekről és a magyar-szovjet barátságról szóló emlékműveket. Természetesen sok helyen észrevehetjük a búzát, mint a kommunizmus egyik szimbólumát, de azért nem kell nagyon csalódni a vörös csillagokban sem, amiből szintén bőven van. A park közepén található egy nagy vörös csillag, ha jól gondolom, fűből. És nagyon hatásos. Sajnos-nem sajnos a fű eléggé ki van száradva, nem zöld, s már nem is nagyon sárga, de nem a botanikai dolgokért jött ide a turista. És ha már turista, akkor ne lepődjünk meg, ha rá kell csodálkozni, hogy csak mi vagyunk magyarok, s a többi angol, vagy francia, vagy német. Mikor én voltam, franciák voltak az utazótársaink a 150-es buszon (amivel el lehet oda jutni Újbuda-Központtól 30 perc, s a franciák elmondása szerint vingt-six stations, azaz 26 megálló a Kosztolányitól, ami egy megállóra van ÚK-tól, szóval 27 megálló ÚK-tól), akiknek a 30 százaléka gyermek volt. ??? Ki visz gyereket egy kommunistás helyre... Ezek a francia szülők!

Na mindegy, és mielőtt azt gondolná valaki: Ennyi? Nem, nem ennyi, hisz akkor ez a bekezdés nem lenne...: ugyanis a parkkal szemben van kint a Sztálin-csizma, s ha szembe állunk vele, bal oldalt van egy épület, ahol sok plakát van, amit el lehet olvasni, ha valaki tud olvasni, de nem ez a lényeg, ugyanis ha bemegyünk egy ajtón, akkor full sötét van, s ha onnan jobbra megyünk (nem balra), akkor beülhetünk mozizni. Egy film a 20. századi kommunista Magyarországról, az ügynökökről, a poloskáról, a lehallgatásról, a megfigyelésről, a házkutatásról - izgi. 54 PERCES. Van angol felirat, de nem tükrözi 100 százalékban az eredeti magyar szöveget. Ez a film az Egy ügynök élete, melyet meg is vásárolhatunk 3.880 magyar forintért. Nem éri meg, szerintem... De egyébként jó film.

Ha nagyon szuvenírt akarunk venni, akkor vegyünk 33.500 forintért Lenin-mellszobrot, 115.000 forintért zászlót, 1.280 forintért rohadt kicsi, ám vicces hűtőmágnest, említett 3.880 forintért 54 perces filmet, vagy májkrémes dobozt, amibe a kommunizmus utolsó lehelletét zárták. Ha már hűtőmágnest veszünk, ajánlom a Len In Black-eset :-)

Az a legjobb, hogy a szobroknál oda van írva, hogy kit ábrázol, mikor és ki készítette, s hol a volt a budapesti helye... Persze erre van egy könyv is, amit megvehetsz drágán, s ott még magyarázatokat is kapsz, hogy pl. az a sok, viszonylag ismeretlen magyar kommunista, akikkel a park tele van, kik is.

És bla-bla meg minden egyéb, itt van egy kis ízelítő, remélem jók a képek, bár sütött a nap, így nem lett mind olyan jó, de természetesen a rossz képeket nem rakom fel - ugyanis ez egy minőségi blog :-)

Képek:
Trabant, amibe beülhetsz, fotókat készíthetsz,
de kicsit lepukkant, de vicces :-)

Az egyik legjobb "program", ahol ugyanis
telefonon "beszélhetsz", pontosabban hallgathatod
a nagy kommunista-szocialista emberek hangját,
mint Sztálint, Lenint, Che Guevarát, Castro-t,
Mao Ce-tungot, Rákosit, Nagy Imrét, Kádárt,
Ceaucescu-t, Hruscsovot, Gorbacsovot stb.

A legviccesebb, de nem elvihető (hacsak el nem
lopjuk) darab, amit kiegészítettek egy Lenin-lájk
kézzel. Ebből kissé látszik, hogy a park szuvenírjei
kicsit kiparodizálják a kommunistákat.
De akkor is vicces :-)

Közbe rájöttem, ezek virágok, bocs, nem fű :-)
És látjátok, milyen kopott a fű - és ez még a szép, friss fű...

Tipikus kommunista elem - a gabona, búza

Lenin emléktábla

Usanka, nagykabát, kemény arc - ez a szovjet polgár
Buggyos gatya, bő ing, parasztbajusz - ez meg a magyar.
Ez az igazi BFF szovjet-magyar barátság :-)

A kommunizmus utolsó lehellete :-) szuper!

Lenin-szobor a házban, nem drága... áááá...

Ebből a rádióból, sajnos csak a bejáratnál, nem az egész parkban
szól a kommunista nóta, a szuvenírként is megvásárolható BEST
OF COMMUNISM lemez dalai magyarul, oroszul... :-)
A kommunizmus megcsillan...
Tipikus zászlós szobor

L.I.B.
Len In Black
a poénok poénja :-)
Fuss, kommunizmus, fuss...

Ja, és a kubista Marx-Engels szoborpáros

Kik menjenek el ide?

  • a kommunisták
  • a töri-kedvelők
  • a franciák
  • a franciák legfeljebb 10 éves gyerekei
  • aki akar...

Kik ne menjenek el ide?

  • az antikommunisták
  • a törit nem kedvelők
  • a franciákat utáló rassziszták
  • a franciák legfeljebb 10 éves gyerekeit utáló rasszisták
  • aki nem akar...
És vigyázz, mert
LEN IN BLACK!

2013. augusztus 14.

8-20

Augusztus 20-a. Nemzeti ünnepünk. Államalapítás ünnepe. De miért pont ez a nap? Azért, ugyanis 1083-ban Szent László ekkor avatta szentté a Magyar Királyság első uralkodóját, I. Istvánt, akit könnyebben ismerünk fel Szent István néven.
Szent István kézjegye
De igazából az emberek többsége azért szereti, mert munkaszüneti nap, főleg hogy az előtte levő nap is (az idei évben), 19-e, ugyanis augusztus 20-a idén keddi napra esik, jövő keddre. Mi jut eszébe ilyenkor az embernek? Pihenés, lazulás, relax... vagy pedig Ország Tortája-evés, budai várba való menet, parlament-látogatás és természetesen a tűzijáték.

De mielőtt magyaroskodnánk, meg államoskodnánk, más ünnep is van ezen a napon, méghozzá az Új Kenyér Ünnepe, melyet a Vár előtti, Lánchíd előtti Clark Ádám téren avatnak fel (?).


Na, és a lényeg:

És van még valami, ami nagyon kapcsolódik ehhez a naphoz és magához Szent Istvánhoz. Egy opera és egy rockopera. Az operát nagy zeneszerzőnk, Erkel Ferenc zenésítette meg, s általában ezen időszakban mindig előadják valahol, valami ismert helyen. Idén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon csodálhatjuk meg az egyik legnevesebb Erkel-operát augusztus 19-én, hétfőn, este 19.00 órakor. Aki szereti az operát, nézze meg!, vagy mégsem?

Hát igen, ha ennyire piros az egész, akkor vagy minden hely szabad, senkit sem érdekel az előadás, s akkor nem is érdemes elmenni, ha senki se foglalt eddig jegyet... ez totális tévedés. A piros gonosz-szín, azaz azt jelenti - bár nincs kiírva, hogy Szia Mr. Látogató, ja, bocs, elfogyott minden jegy, HOPSZ! -, hogy nincs több jegy. Szóval, aki eddig nem foglalt jegyet, az nem is látja már ezt az előadást. És akkor tovább nézzük, hogy játsszák-e máskor... És igen, másnap, 20-án, ÉS!!!! minden jegy elkelt arra is :-(

Hát, de játsszák az István, a király-t, a rockoperát. Rendezte: Alföldi Róbert. Szegedi Szabadtéri Színpadon, 17-én és 18-án, amire már szintén esélytelen a jegyvásárlás.


De ezt játsszák majd 30-án és 31-én a Papp László Budapest Sportarénában. És van jegy, mindkét napra (Kattints a napokra fent, és láss csodát, láss operát...) 30-án 5.990, míg másnap 9.990 Ft a legolcsóbb jegy, ha valaki most kezd vásárolgatni.

Magyarország Tortája
Magyarország Cukormentes Tortája
Na, nem színház az egész világ, így hát lépjünk is tovább, mit lehet még-e napon tenni, venni, ENNI! Ugyanis a Gasztrosétányon, ami a Batthyány tértől kezdődik a vár irányába, csomó helyen ehetünk, ihatunk mindenfélét, nem-alacsony árakon... De van egyvalami, amit lehet, hogy illik megvenni, vagy mi? mi még nem tettük ezt meg ezen a napon sose :-) Enni kellene az Ország Tortájából, ami most már elvileg Magyarország Tortája nevezéssel bitorolja a torta-rangsorokat. Ezeket a tortákat híres-neves cukrászok választják ki. Két éve volt a kecskeméti barackos kölestorta. Az nagyon izgatott, de ahol a tortákat (szeleteket) árulják, mindig óriási, kígyózó a sor, ezért nem vettünk - türelmetlen a magyar embör -, csak később, de akkor elvittük vendégségbe és ott is hagytuk. Szóval még nem nagyon ettünk Magyarország Tortájából. Na, de nem csigázom a kedélyeket, vagy mi. Az idei a Milotai mézes grillázstorta lett. Hát, annyira nem csigázott fel (csak, hogy sokszor ismételjem ezt a szót), de mivel tavaly az Egy Csepp Figyelem Alapítvány kérvényezte a cukormentes torták bevezetését is, már van Magyarország Cukormentes Tortája is, mely idén a Ribizlihabos-almás réteges lett. Jó étvágyat, ha valaki megkóstolja bármelyiket is :-) 

Mintha holmi gyorsétteremben lennénk, sajnos-nem sajnos, itt is el kell mondani, hogy A kép csak illusztráció, valószínű, hogy nem így tálalják őket, nem luxuskivitelben, egészben, séffel együtt meg stb.
De ha finom, akkor nincs gond.


Huszonhét. Ez egy szám.
Kis ízelítő: milyen is a töki pompos. Hagyma-szalonna-tejföl...
és isteni!!!
Ja, amúgy azért fontos, mert 27. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét a Budai várban. Sőt négy napig tart, persze ugyanazokkal az emberekkel, csak hogy lehessen választani a sok nap közül, ha pont 20-án nem tartózkodnánk a fővárosban. Augusztus 17-20-ig 10-21 óráig lehet bemenni. Mármint csak egyszer kell bemenni, de mindegy... Hagyjunk! 2000 Ft a jegy! Ha a gyerekünk 14 év alatti, vagy nyugdíjas - mármint nem a gyerekünk, mert az gond... - akkor csak 1000 Ft. Megéri, van mindenféle régi magyar portéka. Faasztal, fatányér, nemezkalap, paprika, bőrtarisznya, tarsoly, töki pompos (kenyérlángos), kolbász, csülök stb. Minden, ami Made in Hungary. Érdemes venni töki pompost, ugyanis isteni! Lehet, hogy kicsit drága néhol-néhol, de megéri. Ha nem akarnánk bemenni teljesen, azaz ingyen akarjuk megnézni, arra nemcsak hogy nincs esély, de mégis van! Ha a Dísz tértől közelítünk a Vár felé, akkor az a kis rész tavaly előtt még ingyenes volt. Persze nincs is akkora népesség, s áru-mennyiség, de elég lehet az is. TÖBB INFÓ: ide kattintva.

És ha már elolvastad az unalmas részt - ha valaki nem így gondolja, akkor annak nagyon örülök :-) - akkor térjünk a lényegre, arra amit minden gyermek vár. Persze felnőtt is várhatja. A Tűzijáték. Adónk sok százaléka ebbe kerül bele, nézni kell, lássuk, mire is költöttünk - tudtunk nélkül :-)

A tűzijáték augusztus 20-án, 21 órakor lesz a Margit és az Erzsébet híd között. Kísérőzenét Havasi Balázs híres magyar zongoraművész játssza. Több helyről lőnek, Lánchídról, dunai hajókról, és ahogy nézem, ennyi is. Nem lőnek több helyről. Azért mindenkinek üzenem, hogy vigyázzon magára, mert mint tudhatjuk, már történt (2006) nagyobb baleset emiatt a csodás fényjáték miatt. Egy honlapon látott térkép alapján azt látom, hogy kb. háromszor annyi mentőpont van, mint fellövési hely. Reméljük, szükség nem lesz rájuk :-)

Aztán a Balaton környékén is élvezhetjük a koncerteket, fellépéseket, piacokat, tűzijátékokat, melyekről nagyon nem tudok hírt adni. Továbbá ezen a napon (8-20) kezdődik Debrecenben a Virágkarnevál, arra is érdemes elmenni.

Továbbá amit kihagytam, de már nem nagyon illik oda: lesz hajnal 9-kor katonai tiszteletadás, zászlófelhúzás (?) idén nem a Kossuth téren, ami most Nemzeti Homokozóként üzemel, hanem a Hősök terén, ott lesz összes szeretett vezérünk :-)

Ugyanúgy a Kossuth téri munkálatok miatt idén az ingyenes parlament-látogatás elmarad :-( Pedig most pont akartam volna menni, komolyan



Remélem, mindenkinek jól fog telni, ez a hosszú hétvége!

Rövid Ice Tea-reklám

Inni. Ige. És fontos, de nem mindegy, hogy mit, mikor, hogy, hol, mennyiért, minek? Fontos bonyodalmak forrása lehet az az egyszerű tény, hogy iszunk. S ezzel foglalkozni kell, forrásokat kell elemezni, meg minden, ami soká tartana, és dögunalmas lenne.

Épp ezért nem erről szól most ez a poszt.
Saját készítésű kép az új ízről,
ami gondolom limitáltsága miatt
nem tart oly soká. Nem is lehet
mindenhol kapni.

Hanem a jegesteákról, főként arról az újdonságtól (legalábbis csak most lett felfedezve általam...), amit ma szemrevételeztem valakivel (szmájli). Az Rauch típusú Ice Tea "teacsaládnak" új, bárcsak limitált kiadása került kezembe, majd ki is lett fizetve. Ezt a Duna Plaza-ban, a CBA-ban vettem meg. Igazából citromosat akartam, mert tudtam, hogy olcsó, 169 Ft. De ehhez ki volt írva (bár szerintem még most is ki van írva...), hogy MAGYAR TERMÉK, s alatta az ára is fel valá tüntetve:
99 Ft
Még az árából is látszik, hogy magyar termék, bár akkor is Rauch! Milyen ízű volt? Kérdi aki még nem unta el az agyát.
Mandarinos.
Hát nem szuper, hisz mindig csak citromos és barackos volt, de ez most más! A fele társaság - gondolom én - azt mondja: Pfúj! Biztos nagyon rossz, a többieknek pedig gondolom tetszetősnek tűnik ez az íz. Limitált kiadású, és az egész neve Winter Mandarin, azaz téli mandarin, és tényleg kicsit télies íze van, mint a Nestea Havas Szilvának, amelyet annyian utálnak amúgy. Én szeretem azt is. Kevesebb cukor, több érdekes íz, Ice Tea...

Amúgy reklámozom, de nem kapok jutalékot : - (

2013. augusztus 10.

MIAÚ: Meki


Meki cikke


   A McDonald's gyorséttermi láncot mindenki ismeri, legalábbis mindenki hallott róla. Ha valaki nem, járjon utána, vagy keressen egy Mekit (szleng), és kóstolja meg ízeit, tartósítóit (:-) - tény, sajna-nem sajna). Mindenki tudja, aki tudja, hogy nem egészséges, s valamennyire mindenki tisztában van vele, vajon miből áll egy BigMacTM  vagy egy Sajtburger, esetleg a Csibeburger, vagy a McNuggetsTM. Ezek tudatában az emberek, köztük én is, mégis odajárunk, a többség legalábbis, s esszük. Ha meg nem tudnánk miből van a kaja, kóstoljunk bele, s rájövünk azonnal. Érezni! De most nem a Mekiről szólok általánosságban, csak pont az elején, totál ilyen címmel kezdve..., hanem a McDonald's napjainkban-ról. Erre jó a MInden Ami Útikalauz Meki cikke.

   A Mekiről, általában
   A McDonald's természetesen amerikai "találmány". Made in the USA. Sok egészségtelen éttermi és nem-éttermi kaja van, van sok hamburgeres, akár ismert, akár családi, hazai, egyedi, ócska, híres, gagyi, ismeretlen, de ha valaki meghallja a szót, hogy "hamburger", akkor mindenkinek (jó, valakinek biztos nem...) a McDonald's jut eszébe. Vannak családok, barátok, ismerősök, akiknél ha valaki megemlíti, hogy ehetnénk valahol, akkor vagy azt mondja, hogy: "Á, pont itt van az utca végén egy Meki." vagy ennek szöges ellentéte kerül említésre, miszerint: "Fiam, nem ehetünk mindig a McDonald's-ban...". Igen, van aki szereti, imádja, rajong érte, vagy utálja. Ez a hangzásból könnyen eldönthető. Ezt az alábbi ábra szemlélteti.
Azaz, aki a Mekit Mekinek, Megdöncinek mondja, vagy másképp becézgeti, az szereti a Mekit, el fog menni, sokszor, évente többször jár oda. Aki nem becézi, teljes nevén hívja, az utálja ezt a gyorséttermet. Aki nem hiszi, járjon utána!

  Akik nem szeretik a Mekit
   Fújogják, szidják, de azért be-bejárnak, megcáfolva azt, hogy: "Nem, ők soha, de soha..."

  Akik szeretik a Mekit, tudják, nem tudják
   Azok felvállalják, hogy járnak Mekibe, de ha megkérdezzük őket, hogy mit is szeretnek benne, miért járnak Mekibe, miért nem esznek más étteremben, tésztát, pizzát, levest stb, biztos, hogy alig-alig tudnak válaszolni. És ha azt mondja, hogy: "Sietek, tudod." Pizzát is lehet gyorsan venni, enni, ennyi! Szóval a kérdés, miszerint: "Miért is jársz Mekibe?", egy költői kérdés, megválaszolhatatlan, vagy csak egyszerűen nehéz rá választ találni, ezért ha valaki felteszi a kérdést, egyszerűen mosolyogjunk, vagy tereljük el a témát. Én se nagyon tudok válaszolni. Főleg hogy mindannyian tisztában vagyunk azokkal a tényekkel, hogy nem a falusi asszonyok gyúrták a pufit, a marhákat nem a Pista bácsi terelte a karámtól, a pajtába, itatta, etette, hízlalta, majd levágta, s nem is a kisgazdák kertjeiben termelik a pityókát, burgonyát, paradicsomot, s nem ott facsarják ki ketchup-pé, de sokan úgy vagyunk vele, hogy nem is akarunk rajta tűnödni, nem érdekli az embert. Havonta megjelenik persze egy poszt a blogoldalakon, hogy ez meg az van a meki-kajában, de ettől még sokan folytatják. Ezek egyszerű tények, nem szidlak téged, McDonald's. Valószínűleg a kardiológusok szidnak helyettünk is, bár több lesz a páciens, a pénz, az öröm, a béke stb.

  Itt a Meki, hol a Meki
   Jó, ha tudjuk, hol van McDonald's. Ha nem tudjuk, nem megyünk be oda. Néha előfordul a konkurencia, például a Kőbányai út-Könyves Kálmán körút kereszteződésénél, ahol egymással szemben van két gyorsétterem, ugyanúgy van McDrive meg minden ugyanaz. Valahol meg alig-alig van, főleg nincs. Budán persze kevesebb van, de oda legalább sokan (néha kevesen) járnak. De azért körülbelül tudakoljuk meg, jegyezzük meg az árakat, ugyanis hiszitek, vagy sem, gondolom nem, de így van, ugyanis kiderítettem, nem egységes az árrendszer. Vidéken, a Balaton valamelyik partmenti városában egy budapesti 200 forintos McFreeze lehet, hogy 510 forintba kerül, a Big Mac menü+TM... pedig 1420 helyett 1700. És minden sokkal drágább. Ez nem jelenti persze azt, hogy hűtőtáskába rakjuk el a pesti burgereket, s majd öt napig azt esszük, hanem ne vegyük meg. Amúgy is a Balatonnál nem Mekit kell enni! max. fagyit, ami ezen a helyen pont drága volt. Hogy melyik városban van? Óóó, miért mondanám el?*



  Meki Friss
   Sajnos mostanság nem nagyon adtak mekis kuponokat, amivel szórhatjuk a pénzt azzal az okkal, hogy: "de hisz olcsóbb", bár az is!, de van más, sőt nyereményjáték az a bizonyos más. Ugyanis 1970 óta eltelt sok év, a Meki na vajon akkor hány éves a Meki? Hát igen, 25. Ugyanis 1970 az 1970-ben volt, a McDonald's csak 1988-ban jött be drága, jobban teljesítő országunkba. Hogy nyerhess repülőjegyet, 75 ezer forintos Meki-utalványt, Toyotát, sok mást, meg Monopoly-t is (ami jó!!!). Csak McMenü Plusz-t kell venni, s mindig kapsz öt matricát, legalább 10 matrica kell, hogy a tálcán levő papírodra ráragaszthasd, s beküldhess annyi matricát, amennyi a kívánt nyereményhez szükséges. Persze, nem 100%, hogy a tied lesz. Több infó a Meki honlapján. :-)

  Néha szuper, néha gagyi
   A Happy MealTM menüt már gondolom mindenki vásárolt. Mai ára 790 forint. Igazából egy sajtburger, McNuggets pici menü + 290-ért egy játék. A játék változó, volt már régen Star Wars-os, Mekis dobozos, meg mindenféle, de most volt a Gru 2-s játéksorozat, ami szuper volt. De gyorsan elfogyott, s most már Hupikék Törpikék vannak. Biztos az is jó, de a Gru jobb...

Na, mindegy, kb. ennyit kellett írnom erről az ismert gyorsétteremről. Nem szidom a Mekit, nem az volt a cél :-)



* Keszthely

2013. augusztus 5.

ALLT SVENSKT 001

Svédország jóval többet adott a világnak, mint hinnénk, s az biztos, hogy így az első (hivatalosan második, az Ami a szívedet nyomja c. poszt után) bejegyzéskor még én is keveset tudok róla, még úgy is, hogy úgy gondolom, hogy sokat tudok a nagy skandináv országról: erről szól az ALLT SVENSKT sorozat, azaz a Minden Ami Svéd.


001: Stockholmi metró – utazni vagy csodálni?


   Svédország. Fővárosa: Stockholm. Ugye, még én sem tudom, hogy miről fogok írni a második, harmadik... stb. ilyen típusú, svédes bejegyzés után, de biztos, hogy valamilyen szinten lesz még szó a svéd fővárosról, ezért most csak maradjunk annyiban, hogy Stockholm egyszerűen van. Stockholm sok kisebb-nagyobb szigetből áll, mégis létrejöhetett az a föld alatti csoda, amit ma úgy is nevezünk (sőt, úgy nevezünk), hogy: metró.

   Mi a metró? A Wikipédia, a szabad enciklopédia ezt írja: a metró az egyik legszerteágazóbb használatú fogalom a városi közlekedésben. Magyar nyelvterületen az 1950-es évek eleje óta egyértelműen a földalatti vasút szinonimája, ez azonban – a nemzetközi jelentéstartalomhoz képest – erős fogalomszűkítés. A metró a nagyvárosok leggyorsabb közlekedési eszköze.

A stockholmi
metró
jele
   Ha ennyi elég a tudományos dolgokból, akkor vágjunk bele a lecsóba! A Stockholmi metróba,  svédül a Stockholms tunnelbana-ba, ami nem csak van, de szép is. Mármint nem a metrószerelvény (bár az is modernebb, és szebb - biztos gyorsabb, mint a jó öreg szovjet metrókocsi), hanem a megállók hangulata, képe és érzete melengetheti meg az utas szívét. A svédek kicsit magukba fordulnak, s talán június-augusztus (nyár) kivételével rohadtul nem érdekli őket, hogy miképp néz ki a földalatti állomása... Londonban, Moszkvában, Szentpéterváron, s más nagyvárosokban is találunk gyönyörű metróállomásokat, melyekről lehet hogy írni fogok, de nem biztos... Magyarországon nem annyira, de ez is más téma, szóval svédesedjünk vissza!

A T-Centralen állomás kissé görögös díszítése

   A fenti képen a T-Centralen állomást láthatjuk. Azt, hogy nem olyan, mint egy mindennapi megálló, ahogy a kép alatt is van a picibetűs szöveg, tényleg görögös effektust ad az állomásnak. Ebből a képből már lehet látni, hogy csomó (ugyanis nem mind) stockholmi metróállomás barlangtípusú, és elkápráztató! Ez a megálló talán, sőt az egyik legjobb. A legjobb!




   A második képen látható állomás nevét sajnos nem tudom :-(, de ez a leghatásosabb, a másik legszebb. A piros és a fekete találkozása már művészi, főleg ilyen barlangos falakon.

   A lenti képen látszik, hogy mások is meglátták, hogy szép, amit látnak - körülményes fogalmazás, de a lényeg ott van :-)

   Kijárat a javából:


folytatás hamarosan...